Tudtad, hogy a magány megnöveli a szívbetegségek, a demencia és a stroke kockázatát? Jó hír azonban, hogy tehetünk ellene az aktív hallgatás segítségével is! Cikkünkben egy tapasztalt újságíró, Kate Murphy – Az értő figyelem című könyvét mutatjuk be, mely korunk egyik rendkívül aktuális témáját dolgozza fel.
Rohanó világunkban a digitalizált szórakozás lefoglalja ugyan elménket, de nem erősíti a mély érzéseket, melyek akkor fejlődhetnek ki, ha igazán odafigyelünk, és megérint bennünket a másik ember mondanivalója.
Míg korábban egyesével és személyesen találkoztunk szeretteinkkel, ismerőseinkkel, vagy felhívtuk őket telefonon, addig ma már – akár csoportba rendezve – üzenetet vagy e-mailt küldünk, magunkról és a családunkról képeket rakunk fel a közösségi média különböző felületeire, és posztoljuk, hogy éppen mi történik velünk. Társaságban körbe adjuk a telefont a nyaraláson készült képeinkről ahelyett, hogy elmesélnénk, milyen élmények értek bennünket.
Tedd fel a kérdést magadnak, ki figyel igazán rád? Van-e olyan ember körülötted, akivel szívesen megosztod az örömödet és a bánatodat? Tehernek érzed-e olykor, ha figyelmet kérsz családtagjaidtól, barátaidtól? És vajon te magad jó hallgatóság vagy-e?
Sokan fogalmaznak úgy, hogy nincs idejük odafigyelni, vagy valójában nem is érdekli őket a másik. Hatékonyabb kommunikációs eszköznek bizonyul az üzenet vagy az e-mail, mert ilyenkor nem kell túlságosan sok figyelmet fordítani az olyan tartalmakra, amik érdektelenek vagy túlságosan fájdalmasak, esetleg felkavaróak. Az üzenetek egyszerűen törölhetők, vagy bekerülnek a megválaszolatlan mappába.
A személyes beszélgetés túl kockázatos.
Előfordulhat, hogy a másik többet mond el, mint amire valójában kíváncsiak vagyunk, esetleg nem vagyunk képesek megfelelően reagálni, vagy egyszerűen csak elveszítjük az érdeklődésünket. Ennek köszönhető a manapság mindennapos jelenet: étteremben, kávézóban, a családi asztalnál a társaság tagjai nem beszélgetnek egymással, hanem a telefonjukat nyomogatják, mely úgy hever az asztalon, mint egy sószóró, és amint lankad a beszélgetés iránti figyelmük, azonnal utána nyúlnak. Az Essexi Egyetem pszichológusainak vizsgálata szerint az asztalon lévő telefon puszta jelenléte is eltávolítja egymástól a társaság tagjait, mert nem szívesen beszélgetnek tartalmas témákról, amikor a levegőben lóg, hogy úgyis félbeszakítják őket. Nem csoda, hogy sokan fájdalmas magányt élnek meg társaságban is.
Azt ugyanis fontos tisztáznunk, hogy a magány nem egyenlő az egyedülléttel. Akkor is megélhetjük, amikor éppen sokan vannak körülöttünk, mégis úgy érezzük, hogy a gondolatainkat, érzéseinket nincs értelme megosztanunk, mert nem figyelnek ránk igazán.
Miért van oly nagy szükségünk a figyelemre?
Kate Murphy szerint jogosan merülhet fel a kérdés, hogy információs társadalmunkban mi végett foglalkoznánk a figyelem képességének fejlesztésével, amikor az online kommunikáció gyorsabb, és hatékonyabbnak is tűnik. Véleménye szerint azonban, ha képesek vagyunk odafigyelni a másikra, nemcsak őt értjük meg, hanem önmagunkat is. A még meg nem született gyermeket is megnyugtatja a barátságos emberi hang, és megijeszti a dühös felcsattanás, illetve csecsemőként is jobban felfigyelünk az emberi hangra, mint bármi másra. Halálunk előtt pedig a hallás az egyik utolsó érzék, amelyet elveszítünk. Széles körű kutatások szerint káros érzelmi, kognitív és viselkedési hatással bír a hallás elvesztése. Amikor ugyanis beszélgetünk egymással és valóban odafigyelünk a másikra, megértjük a másik mondanivalóját, akkor az agyhullámaink szó szerint szinkronba kerülnek a beszélő agyhullámaival. Uri Hasson idegtudós fMRI-felvételek segítségével megállapította, hogy minél nagyobb az átfedés a beszélő és az őt hallgató agytevékenysége között, annál jobban működik köztük a kommunikáció.
A kötődéselmélet szerint alapvető igényünk, hogy kapcsolódjunk egymáshoz, és ez a gyerekkorral sem szűnik meg. Ha ezt a vágyunkat társas kapcsolatainkban nem tudjuk kielégíteni, az jelentős mértékben befolyásolja a jóllétünket. A figyelem ugyanis táplálja az elfogadás érzését. Ha meghallgatnak, meg akarnak ismerni bennünket, akkor úgy érezzük, hogy elfogadnak. Ebben az esetben nem fogjuk „nem elég jónak” vagy alkalmatlannak érezni magunkat. Aki kötődik valakihez, az nagyobb biztonsággal lép ki a világba és kommunikál másokkal, hiszen rendelkezik egy biztonságos bázissal, ami menedéket nyújt a fájdalommal és az elhagyatottsággal szemben.
Milyen hibákat követünk el a kommunikáció során és mit tehetünk ellenük?
Biztosan sokszor érezted már egy beszélgetés során, amikor meg akartál osztani magadról egy történetet vagy egy dilemmát, hogy beszélgetőpartnered magára terelte a beszélgetést. Rosszabb esetben még félbe is szakított.
Előfordul olyan is, hogy a figyelem hiánya miatt közhelyes vagy értelmetlen választ kapsz az általad feltett kérdésekre.
Még rosszabb, ha a beszélgető partnered az óráját vagy a telefonját nézegeti. Ilyen szituációkban hamar elmegy a kedvünk a beszélgetéstől, és dühösek is lehetünk, ugyanakkor értéktelennek, unalmasnak érezhetjük magunkat.
Kate Murphy úgy véli, mindenki érdekes, ha a megfelelő kérdéseket tesszük fel neki. Ha valaki unalmas vagy érdektelen, az a mi hibánk, mert nem figyelünk oda rá eléggé, valójában sajnáljuk rá az időt.
Ha meghallgatjuk a másikat anélkül, hogy előzetes találgatásokba bocsátkoznánk a mondanivalóját illetően, közös értékeket és hasonló élményeket fedezhetünk fel, de természetesen lesznek olyan pontok is, amelyeknél eltérés mutatkozik. Éppen ezek a különbségek azok, melyek felismerésével és elfogadásával fejleszthetjük a megértést és az önismeretünket.
Kultúrafüggő, hány perces csend okoz kínos érzést egy beszélgetés során, de a legfontosabb, hogy megtanuljunk hallgatni, és időt adni a másiknak arra, hogy meg tudja fogalmazni a gondolatait. A legértékesebb és legérdekesebb információk sok esetben akkor hangzanak el, ha türelemmel viseltetünk a másik iránt.
Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor egy beszélgetés közben lefoglalnak minket a saját gondolataink, amikor az jár a fejünkben, mit fogunk válaszolni. Ennek oka az, hogy gondolataink sokkal gyorsabban száguldanak, mint ahogyan a másik beszélni képes. Ilyen esetben érdemes meditációként gondolni a figyelmünkre, és ha kizökkenünk, nyugtázzuk azt, majd tereljük vissza elménket a koncentrációhoz. Ha nem megy, akkor inkább térjünk vissza máskor a beszélgetéshez, ezzel is megtisztelve a másikat.
Milyen előnyökkel jár a figyelem?
Aki érzékeny, az a beszélgetés közben nem csak az elhangzott szavakra figyel, hanem képes felismerni a rejtett értelmet és a hangnem finomságait is, azaz felismeri a ki nem mondott tartalmakat is. A beszélgetéssel kapcsolatos érzékenység összefügg a kognitív komplexitással, ami azt jelenti, hogy sokféle tapasztalatra vagyunk nyitottak, és meg tudunk birkózni az egymással ellentmondó véleményekkel is. Minél több embert hallgatunk meg, annál több dolgot tapasztalunk, és így fejlődhet az önismeretünk.
Gyerekként a problémák leküzdéséhez és érzelmeink szabályozásához gyakran hangosan beszélünk önmagunkhoz. Ez felnőttként is jellemző, csak nagyobbrészt a gondolatainkban tesszük. Azonban akár magunkban, akár másokkal beszélünk, az agyunknak egyazon részei lépnek működésbe. Ezek segítségével tudunk együttérezni másokkal, és értelmezni a vágyaikat, szándékaikat, érzelmeiket. A másokra figyelés tehát befolyásolja a belső hangunk hangnemét és minőségét is. Megtanít kérdezni, válaszolni és megjegyzéseket tenni, így önmagunkkal szemben is ugyanezt tehetjük, amikor valamilyen dilemma előtt állunk, vagy nehéz helyzetbe kerülünk. Hiszen a problémáinkra a megoldás csakis az önmagunkkal folytatott párbeszédből születhet meg.
Az elmúlt tizenöt évben számos vizsgálat megerősítette, hogy az egymással sokat beszélgető családokban ritkábban fordul elő szerhasználat, tinédzserkori terhesség vagy depresszió. A gyerekek szókincse gazdagabb, rugalmasabbak, jobban tanulnak és az önbecsülésük is magasabb szintű.
Egy munkahelyen sem mindegy, mennyire figyelünk oda egymásra. Egy Arisztotelész-projekt fedőnéven indult munkacsoport a Google 180 csapatát vizsgálta meg. A legjobb csapatokban a tagok ráéreztek egymás érzéseire a hangnem, az arckifejezések és más nonverbális jelek alapján, azaz figyeltek egymásra. Így alakult ki egy olyan biztonságos közeg, ahol mindenki bátran oszthatta meg egymással az ötleteit, és az egyéb információkat.
Ha nem figyelünk, nem érthetjük meg a szükségleteket, nem ismerjük fel az esetleges problémákat, így konstruktív megoldásokhoz sem juthatunk.
A figyelem segít abban, hogy megértsük, valamennyien hasonló problémákkal küzdünk, és ezekkel nem vagyunk egyedül. Képesek leszünk megismerni a fejünkön kívüli világot, ami segít rendezni a bennünk zajló eseményeket.
Kutatások szerint azokat a dolgokat bánjuk meg legjobban, amelyeket másképpen is csinálhattunk volna, de már nincs lehetőségünk újrakezdeni. Így van ez az elszalasztott és meg nem adott figyelemmel is, hiszen ilyen esetben elhanyagoljuk a beszélgetőtársunkat. Akár evolúciós túlélési módszerként értékeljük, akár alapvető erényként vagy törődésként értelmezzük, a figyelem által kötődünk egymáshoz.
Persze a jó hallgatóságnak vannak hátrányai is, különösen a mai világunkban, ahol a figyelem ekkora hiánycikk. Hamar kerülhetünk lelki szemetesláda szerepkörbe, éppen ezért fontos, hogy ismerjük, és meg is tudjuk húzni a határainkat. A figyelem az udvariasság és a tisztelet jele, megadásáról mi magunk döntünk, egyfajta ajándékként adjuk vagy tartjuk épp vissza, ezért létfontosságú, hogy tudatosan hozzuk meg ezt a döntést mind a beszélgetőpartnerünk, mind a saját érdekünkben.
Ahhoz viszont, hogy megértsük a körülöttünk élőket és mi is megértésre találjunk, időt kell szakítani a figyelemre, az egymáshoz kapcsolódásra, még ha ez kezdetben a megszokottnál nagyobb erőfeszítést is igényel.
Felhasznált irodalom
K. Murphy (2019). Az értő figyelem – Útmutató a jobb, tartalmasabb kommunikációhoz. Budapest, Libri Kiadó, 2021.
